Nyitókép forrása: Jonathan NACKSTRAND / AFP
Már a 2024-es olimpiai játékok helyszínén tartózkodik az amerikai úszócsapat, akik időközben a medencét is meglesték, ahol majd a különböző versenyszámokat is rendezik.
Az amerikaiak legnagyobb aranyérem-esélyesének Caeleb Dresselt tartja a szaksajtó, akit Michael Phelps-szel azonosítanak. A sportoló több interjúban is elmondta, nem szereti, ha a valaha volt honfitársához hasonlítják.
Az amerikai úszó, Dressel, most Párizsban két versenyszámban is bizonyíthat: 50 gyorson és 100 pillangón.
Utóbbiban lehet, hogy majd Milák Kristóffal is meg kell küzdenie az aranyért.
Parázs csatának ígérkezhet ez a versenyszám, hiszen a legutóbbi találkozásukkor (a 2020-as tokiói olimpián) csak szűk 2,5 tized döntött az amerikai versenyző javára, amivel azóta is tartja a világcsúcsot. A fogadóirodák szerint Dresselnek jelenleg nagyobb esélye van Miláknál. A tippimix.hu például Dresselnek 3,5-es, míg Miláknak 9-es odds-ot adott.
Az amerikai küldöttség egyébként a legsikeresebb az olimpiák történetében. Sportolóik eddig 895 érmet szereztek. Az egyéni örök ranglistát pedig a már fentebb is említett Michael Phelps vezeti 23 aranyéremmel.